Hosszabb szünet után jelentkezünk újra, hiszen a három héttel ezelőtti Orosz Nagydíjról nem volt mit felidézni. Az austini pálya sem túl régi helyszín, két éve szerepel a versenynaptárban, a győzelmeken eddig két világbajnok, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel osztoznak. Az USA-ban rendeztek versenyeket régebben máshol is, de az aktív pilóták közül legfeljebb Indianapolisból lehetnek emlékei a rutinosabbaknak.
Sajnos idén megfogyatkozott mezőny áll rajthoz, így a mostani áttekintésnek is néggyel kevesebb szereplője lesz.
Vettel
Indianapolisban egyedül 2007-ben indult, de az a verseny emlékezetesre sikerült: akkor állt rajthoz először Forma–1-es nagydíjon, a BMW–Saubernél helyettesítve a Kanadában balesetet szenvedő Kubicát. Nyolcadik helyével rögtön pontot is szerzett.
Tavalyelőtt Austinban Red Bull-lal élről indult, de Hamilton megelőzte, így második lett. Ezáltal a világbajnoki címet még nem ünnepelhette, de kényelmes előnnyel várhatta az interlagosi szezonzárót. Tavaly viszont az év végi sikersorozata itt is kitartott, és megnyerte a futamot.
Ricciardo
Toro Rossóval tavalyelőtt 12., tavaly 11. helyen végzett.
Rosberg
Két indianapolisi futamon vett részt Williamsszel, de pontot nem szerzett: 2006-ban kilencedik lett; 2007-ben motorhiba miatt kiesett, a megtett táv miatt 16.-nak könyvelték el.
Tavalyelőtt Mercedesszel 13. helyre futotta, tavaly kilencedik helyen végzett, ami ezúttal már két pontot ért.
Räikkönen
Indianapolisban Sauberrel 2001-ben a kardán, McLaren–Mercedesszel 2002-ben a motor hibája miatt állt ki. 2003-ban első helyről rajtolt, de a vizes pályán nem sikerült megtartania ezt a helyét, másodikként minimális bajnoki esélyei maradtak a zárófutamra. 2004-ben hatodik lett, 2005-ben pedig csatlakozott a Michelin-bojkotthoz. 2006-ban kiesett a rajt utáni tömegkarambolban, méghozzá csapattársával, Montoyával ütközve. 2007-ben Ferrarival negyedik lett.
Austinban még csak tavalyelőtt indult Lotusszal, akkor hatodik lett. A tavalyi futamot műtétje miatt hagyta ki.
Grosjean
Tavalyelőtt negyedik helyről indult volna, de váltócsere miatt öt hellyel hátrasorolták. A futamon hetedik lett csapattársa, Kimi mögött. Tavaly a dobogó második fokára állhatott.
Pérez
Tavalyelőtt Sauberrel 11. helyen ért célba, tavaly McLaren–Mercedesszel hetedik lett.
Maldonado
Williamsszel tavalyelőtt kilencedik lett csapattársa, Bruno Senna előtt; tavaly 17. helyen végzett.
Alonso
Indianapolisban Minardival 2001-ben a kardán hibája miatt esett ki, majd Renault-val 2003-ban motorhiba miatt adta fel, 2004-ben pedig defektet kapott és falnak ütközött. 2005-ben csatlakozott a Michelin bojkottjához, 2006-ban pedig ötödik lett. McLaren–Mercedesszel 2007-ben második lett újonc csapattársa, Hamilton mögött.
Tavalyelőtt Ferrarival hetedik helyről indulva feljött harmadiknak, amivel életben tartotta bajnoki esélyeit. Tavaly ötödik lett.
Massa
Első szezonjában, 2002-ben kihagyta az indianapolisi futamot, mivel monzai veszélyes manővere miatt 10 rajthelyes büntetéssel indult volna, ezért a Sauber inkább Frentzent indította helyette. Így csak 2004-ben állt rajthoz először a versenyen, akkor rögtön a rajt után karambolba keveredett és kiesett. 2005-ben pedig a Michelin-bojkott miatt állt ki. Ferrarival mindkét alkalommal dobogóra állhatott: 2006-ban a második, 2007-ben a harmadik fokára.
Tavalyelőtt hetedik helyről indult volna, de csapata beáldozta a rajthelyét Alonso érdekében: váltót cseréltek, így öt (Grosjean hasonló büntetése miatt négy) rajthellyel hátrébbról kellett indulnia. Innen negyedik helyre tudott feljönni. Tavaly 12. helyen végzett.
Magnussen
Az első versenye lesz a pályán.
Gutiérrez
Eddigi egyetlen USA Nagydíján tavaly 13. lett.
Button
Az első indianapolisi USA Nagydíjat (2000-ben) a Williams–BMW motorhibája miatt feladni kényszerült. Benetton–Renault-val 2001-ben kilencedik, egy évvel később gyári Renault-val nyolcadik lett, de akkoriban még egyik sem volt pontszerző hely. BAR–Hondával 2003-ban a motor, 2004-ben a váltó hibája, 2005-ben pedig a Michelin-bojkott miatt állt ki. Gyári Hondával 2006-ban ismét kiesett, ekkor ütközés miatt, majd 2007-ben 12. lett.
McLaren-Mercedesszel tavalyelőtt ötödik, tavaly tizedik helyen végzett.
Vergne
Tavalyelőtt a felfüggesztés sérülése miatt kiállni kényszerült. Tavaly eredetileg 12. helyen ért célba, de a Gutiérrezzel való ütközése miatt 20 másodperc büntetést kapott, amivel 16. lett.
Kvjat
Tavaly a Toro Rosso pénteki tesztpilótájaként itt volt az első Forma–1-es hétvégéje.
Hülkenberg
Tavalyelőtt Force Indiával nyolcadik, tavaly Sauberrel hatodik lett.
Hamilton
A 2007-es bemutatkozó szezonjában McLaren–Mercedesszel győzni tudott Indianapolisban, közvetlenül a Montréalban szerzett első diadala után.
Tavalyelőtt pedig az első austini futamot is megnyerte, ami egyúttal utolsó mclarenes futamgyőzelmét jelentette. Tavaly Mercedesszel negyedik lett.
Bottas
A tavalyi futamon nyolcadik lett.
Sutil
Indianapolisban 2007-ben Spykerrel 14. lett.
A tavalyi futamon Force Indiával az elején kiesett ütközés miatt.
Utolsó kommentek